Átalányadó lényege 6 pontban!
Ha Átalányadózó vagy, akkor ezt a 6 pontot úgy kell tudnod, mint a Kisdobos korszakban, a Kisdobosok 6 pontját. Persze, ha TE ezt nem tartod fontosnak, az sem baj, csak hamarabb kellemetlenségek, és meglepetések fognak érni az adózásban.
Ja, hogy majd a könyvelőd tudja, és majd megoldja? Igen, van ami helyrehozható utólag, és van, ami nem.
Nézzük a hat pontot röviden.
Az átalányadózó vállalkozók bevételeinek összesítéséhez készítettem egy táblázatot. Itt TE is hozzáférhetsz!
1.Bevételi értékhatár összege az átalányadózásban éves szinten összesítve 2024-ban 32 016 000 Ft.
Ha a bevétel kizárólag kereskedelmi tevékenységből származik, akkor a bevételi határ 160 080 000 Ft.
Bevételi értékhatárba nem számít bele költségek fedezetére vagy fejlesztésre kapott támogatás összege.
Ha a bevétel összege év közben a bevételi értékhatárt meghaladja, akkor év elejére visszamenőlegesen tételes elszámolásra kell áttérni. Ugyan, a KATA-ra való áttérés sem zárható ki, de annak szigorú feltételei vannak. Az átalányadózás és tételes elszámolás összehasonlítására készítettem egy kalkulátort.
Ha valaki egyéni vállalkozó is és mezőgazdasági őstermelő is, akkor nem köteles mindkettőben átalányadózónak lennie. Lehet az átalányadózó őstermelés mellett, KATA-s vagy tételes elszámolású egyéni vállalkozó.
Bevételi értékhatárt arányosítani kell az átalányadózásban a működés naptári napjaira.
Arányosítani kell, ha:
- az év közben kezdő,
- az év közben a vállalkozást megszüntető,
- az év közben szüneteltetést kezdő egyéni vállalkozó,
- ha a KATA-ból kilépve év közben választja az átalányadózást.
Az átalányadózónak a bevételeit pénztárkönyvbe vagy naplófőkönyvbe kell vezetni. Ez nem egy kötött nyilvántartás, az adattartalma a lényeges. Lehet papír alapon, digitálisan, vagy könyvelő programban is teljesíteni. Bevételek nyilvántartási módja szabadon választott.
Ehhez segítségként az átalányadózók bevételi nyilvántartó tábláját itt találod. Add meg hová küldjem!
2. Költséghányadok alkalmazása döntő jelentőségű az átalányadózók adófizetésben.
Az átalányadózás lényege, hogy a költségek összegét a bevételből kell egy százalék számítással meghatározni. A költségek mértéke a bevétel 90%, 80%, 40% lehet.
A választható költséghányadot a végzett tevékenység határozza meg, az a tevékenység, melyből a legtöbb bevétel származott. Ha több tevékenységet is végez a vállalkozás egyszerre, és ezekre eltérő költség hányad alkalmazására jogosult, akkor az alacsonyabb költség hányaddal kell számolni.
Ha év közben alacsonyabb költség hányad kategóriába kerül át a vállalkozás, akkor az egész évre az alacsonyabb költséghányadot kell alkalmaznia. Íratkozz fel hírlevelemre!
Költség hányadok besorolása
90% költséghányad - Kizárólag kereskedelmi tevékenységet végzők,
80% költséghányad a külön táblázatban szereplő tevékenységek esetében,
40% költséghányad, a 90% és 80%-ba NEM tartozó tevékenységek esetében.
A 80% költséghányad alá tartozó tevékenységeket bemutató táblázatot itt találod:
3. A Jövedelem meghatározása a Bevételből, a költséghányadok alapján meghatározott költségek levonásával történik.
A jövedelem a bevétel 10%, vagy 20%-a, vagy 60%-a. Tehát egy egyszerű százalékszámítás, a bevételből, és meg is van a jövedelem.
Mezőgazdasági őstermelő.:
A jövedelem= a bevétel 10 %-a.
Kereskedő egyéni vállalkozó:
A jövedelem= a bevétel 10 %-a.
A 80% besorolás alá tartozó:
A jövedelem= a bevétel 20 %-a.
A fenti kategóriába nem tartozó, 40% besorolás alá tartozó összes többi egyéni vállalkozó:
A jövedelem= a bevétel 60 %-a.
Átalányadó adómentes bevételi kerete nem egyforma minden átalányadózó esetében. Az adómentes bevétel attól függ, hogy hány % a költséghányad alkalmazására jogosult az adózó. A bevételek pontos nyilvántartása itt is nagyon fontos. Segítségül töltsd le a bevételi nyilvántartó táblámat!
Az egyéni vállalkozónál adómentes a jövedelem éves minimálbér 50 %-át meg nem haladó része. 2024-ban 1.600.800,- Ft.
Költséghányad szerinti Adómentes bevétel:
40% 2 668 000 Ft
80% 8 004 000 Ft
90% 16 008 000 Ft
4. SZJA előleget az átalányadózónál az adómentes jövedelem feletti részre kell megfizetni.
Amíg el nem éri az átalányadóban megállapított jövedelem 2024-ban az 1 600 800 Ft-t, addig nem kell SZJA előleget fizetni. Ez az adómentes jövedelem felső határa.
SZJA adóelőleg fizetés határideje tárgy negyedévet követő hó 12-e, azaz:
- Április 12,
- Július 12,
- Október 12,
- Január 12.
SZJA kedvezményeket már az átalányadó előlegnél is lehet érvényesíteni.
Érvényesíthető SZJA kedvezmények:
- A családi adókedvezményt a kedvezményezett eltartottak, és a magzat után.
- Négy vagy több gyerekes édesanyák SZJA kedvezménye, a teljes adóköteles jövedelemre.
- 25 év alatti fiatalok, és a 30 év alatti anyák adókedvezménye.
"SZJA kedvezmények csak felsorolva" című tanulmányban összefoglalom, és csak felsorolom, hogy jelenleg milyen adókedvezményeket lehet érvényesíteni a személyi jövedelemadóból. Nézz utána, megéri!
5 .TB-járulékot az átalányadózó egyéni vállalkozónál és a mezőgazdasági őstermelőnél negyedévente kell meghatározni.
A TB járulék alapja, az év elejétől a tárgynegyedév utolsó napjáig átalányban megállapított, szja-köteles jövedelem, csökkentve az év korábbi negyedéveiben járulékalapként figyelembe vett összeggel, és elosztva annyi hónappal, ahány hónapban a biztosítási jogviszony akár 1 napig is a tárgynegyedévben fennállt.
Ez a szabály nem mondható egyszerűnek. A negyedév végén érhet meglepetés, ha nem figyelsz oda. Segítségül készítettem egy táblát az adó és járulékok kiszámításához, negyedéves számolással. Ide csak havonta beírnod a megkapott bevételedet, a tábla kiszámolja neked mennyi lesz ezután az összes fizetendő adód. Itt tudod megrendelni!
Főfoglalkozású egyéni vállalkozónál, a TB járulék alapja az SZJA köteles jövedelem, de havonta legalább a minimálbér, vagy a garantált bérminimum.
SZJA köteles jövedelem meghatározásának az alapja az átalányadózásnál a megkapott bevétel.
Átalányadózók bevételi nyilvántartó tábláját itt találod, kattints ide érte, és töltsd le!
Nem főfoglalkozású egyéni vállalkozó - 36 órás munkaviszony melletti - részmunkaidők összeadandók - nappali tagozatos közép-, vagy felsőoktatási intézményben tanuló - az átalányadó alapja után fizeti meg a TB járulékot. Neki NINCS minimum járulék fizetési kötelezettsége.
Hasznos adózási infókért iratkozz fel hírlevelemre. Feliratkozás itt!
Nyugdíjasnak egyéni vállalkozónak nem kell TB-járulékot fizetnie.
Családi járulékkedvezmény figyelembe vehető a járulék kiszámításánál, de csak akkor, ha az adott negyedévben eléri a jövedelem nagysága az adóköteles jövedelmet, és ha még maradt az SZJA-ból. Itt az SZJA kedvezmények érvényesíthetők, melyhez készítettem egy rövid tanulmányt. Ebben csak felsorolom, hogy milyen adókedvezmények jöhetnek szóba az átalányadónál.
6. Szociális hozzájárulást az egyéni vállalkozó és a őstermelő negyedévente fizeti.
A szociális hozzájárulási adó alapja, az év elejétől a tárgynegyedév utolsó napjáig átalányban megállapított, szja-köteles jövedelem, csökkentve az év korábbi negyedéveiben szocho-alapként figyelembe vett összeggel, és elosztva annyi hónappal, ahány hónapban a biztosítási jogviszony akár 1 napig is a tárgynegyedévben.
Főfoglalkozású egyéni vállalkozónál a szocho alapja az előző sorban leírt összeg, de havonta legalább a minimálbér bér 112,5 %-a, vagy a garantált bérminimum 112,5 %-a.
Ez a szabály sem mondható egyszerűnek. Készítettem egy egyszerű táblázatot, ahová csak a bevételedet kell beírnod, és kiszámolja mennyi lesz az összes fizetendő adód.
Saját jogú nyugdíjas egyéni vállalkozó, és nyugdíjas őstermelő egyáltalán nem fizet szocho-t.
Biztosított őstermelő a minimálbér, 2024-ban 266 800 Ft után fizeti a szociális hozzájárulási adót. De ha a tárgyévben a támogatások nélküli bevétele nem éri el az éves minimálbér ötszörösét, ez 2024-ban 16.008.000,- Ft, akkor nem kell szociális hozzájárulási adót fizetnie.
+1. Iparűzési adóban, új kedvezményes szabályt alkalmazhatnak a kisvállalkozók.
Iparűzési adó meghatározása főszabály szerint: Nettó árbevétel, csökkentve eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatással, az alvállalkozói teljesítéssel, anyagköltséggel, kutatás-fejlesztés közvetlen költségeivel. Ezen főszabály szerint kell adózni, ha nem választja a vállalkozó alábbiakban részletezett kisvállalkozói szabályt.
Kedvezményes Kisvállalkozói Iparűzési adó megállapítás választását szintén az árbevételhez köti a törvény.
Választhatóság feltétele: ha a vállalkozó éves bevétele maximum 25 000 000 Ft, kizárólag kiskereskedelmet folytató átalányadózónál 120 000 000 Ft.
A bevételek pontos meghatározása is nélkülözhetetlen. Segít neked a bevételeket nyilvántartó táblázatom. Itt tudod letölteni!
A 12 hónapnál rövidebb adóév esetén, napi arányosítással kell meghatározni a kereteket.
Három adózási sávot határoztak meg, az adóalap formájában. Pl, ha az Iparűzési adó 2%, akkor akkor az adóalapot szorozni kell 0 ,02-vel.
Az adóalapra kell kiszámolni az adott Önkormányzatnál bevezetett iparűzési adó mértékét.
Iparűzési adó alap: 2.500.000,- ha a bevétel 0-12.000.000,- Ft közötti
Iparűzési adó alap: 6.000.000,- ha a bevétel 12.000.001-18.000.000,- Ft közötti
Iparűzési adó alap: 8.500.000,- ha a bevétel 18.000.001-25.000.000,- Ft közötti.
Iparűzési adó alap kiskereskedőknél a felső határ 120 millió Ft-ig.
Erről még részletesen fogok írni példákkal bemutatva. Addig is iratkozz fel hírlevelemre!
2024.05.31-ig a 23HIPAK bevallásban kell bejelenteni, ha 2024-től ezt a kedvezményes adózást szeretnénk választani. Évközi kezdésnél a nem kell a bejelentkezési nyomtatványon ezt a választásunkat jelölni. Elég, ha az éves bevallásban választjuk.
Későbbiekben csak akkor kell bejelentést tenni, ha változik az adó alapja, vagy az adózási mód.
Adó és járulékok mértéke:
SZJA-Személyi jövedelem adó: 15 %
TB-társadalombiztosítási járulék: 18,5 %
Szocho- Szociális hozzájárulási adó: 13 %
Összesen: 46,5 %
Az iparűzési adó meghatározását is tartalmazza az átalányadó negyedéves meghatározásához készített kalkulátorom. Szerezd meg, és segíts magadon! Kattints ide érte!
ZÁRÓ GONDOLATOK
Az átalányadózás ismételt választási lehetősége feltételekhez kötött.
Ha az egyéni vállalkozó kilép az átalányadózásból, vagy értékhatár átlépése miatt kiesik, akkor legközelebb megszűntének évét követő 12 hónap után választhatja csak újból az átalányadózást. Ha pl. 2023.szeptember kiesik az átalányadózás alól, akkor leghamarabb 2025.01.01-től lehet újból átalányadózó.
A tevékenység megszüntetése után érkezett bevétel adózása már 2024-ben az átalányadózás szabályai szerint történik. Ezért nagyon fontos ismerned a Tételes elszámolású vállalkozói SZJA szerinti adózás szabályait. Segítségül készítettem ehhez neked egy kalkulátort!
Előfordul, hogy az egyéni vállalkozó megszünteti a tevékenységét, és a működés alatt nem érkezett meg minden bevétele. Ha a bevételt a megszűnés után kapja meg, annak adózására már 2024-ben az átalányadózás szabályai vonatkoznak.
Az SZJA adókedvezmények itt is érvényesíthetők! Röviden felsorolom milyen adókedvezmények jöhetnek szóba. Töltsd le innen a tanulmányt!
Ha az átalányadózó a számla- vagy nyugtaadási kötelezettség elmulasztásáért bírságot kap, akkor kikerül az átalányadóból. A kikerülés napja, a határozat véglegessé válásának a napja. Ez év végéhez közeledve lehet nagyon érdekes, mert év elejétől visszamenőlegesen teljes évre a tételes elszámolás alapján kell az adót meghatározni.
Számlázásról is találsz a blogban hasznos infót. Ha vállalkozó vagy az adószámot NE hagyd le a számládról! Olvasd el erről a gondolataimat!
Készített: Kovácsné Bakó Katalin- Adótanácsadó, Könyvelő
Hasonló tartalmakért iratkozz fel hírlevelemre!